Szellőzéstechnika

Meglehetősen elterjedt nézet a lakosság körében, hogy sokat lehet spórolni azzal, ha a ház falát körbeszigetelik, és a nyílászárókat kicserélik fokozottan légzáró, és hatékonyabb hőszigetelésű nyílászárókra. Ez kétségkívül így van, azonban a nyílászárók kicserélésével szembe találjuk magunkat egy óriási problémával. Tapasztaljuk, hogy felújított, vagy netán újonnan épült lakásunk ablakai párásodnak, netán penészednek, és a helyiségek sarkaiban szintén penészfoltokat fedezhetünk fel.

Ennek láttán félni kezdünk a penészgombák terjedésétől, egészségügyi problémáktól, és szégyellni kezdjük magunkat vendégeink előtt, hogy nem tudjuk a szép és egészséges állapotot megőrizni. A probléma abból adódik, hogy még nem tudunk együtt élni az új körülményekkel. Esetleg azt hisszük, hogy gyenge minőségű anyagokat használtak fel az építkezés, ill. felújítás során!

De ez esetben nem erről van szó. A penész csak a lakásban keletkező pára lecsapódása miatt keletkezik. Ezt az alábbi tevékenységek okozzák: légzés, izzadás (párologtatás), főzés, fürdés, mosás, takarítás. Ezek mindegyike tetemes mennyiségű vízpárát képes a háztartás levegőjébe juttatni, összesítve elegendően nagy mennyiséget ahhoz, hogy páralecsapódás alakuljon ki. Ezek alapján belátható, ha nem visszük ki valahogy a keletkezett nagy mennyiségű párát, akkor eljuthatunk arra a pontra, hogy nem csak a ház, de az egészségünk is kárát látja a túlzott páratartalomnak.

Nem tudjuk, hogyan kerül oda a penész, holott rendesen fel lett újítva a lakás? Szellőztetünk rendszeresen, de ez nem oldja meg a problémát? Ha résnyire nyitva hagyjuk az ablakot, ez már jó a penész problémájára, de nem jó a fűtésszámlának! Ha tovább olvas, kétségkívül késztetést érez, hogy megoldja a problémát.

Nem találtunk megoldást, ami a két problémát egyszerre megoldaná. Egészen mostanáig!

A megoldást a szellőztetés jelenti, hő visszanyerő készülék beiktatásával. A készülék működési elve nagyon egyszerű: az elhasznált, meleg, páradús levegőt, mielőtt kifújjuk a szabadba, átengedjük egy készüléken, amin szintén átáramlik a bejövő, de hideg levegő. A kiáramló meleg levegő átadja a bejövő levegőnek a hőenergiája 90-95%-át, és így 5-10 °C-kal hidegebb levegő jön csak be, mint a szoba hőmérséklete. Ezzel megoldottuk a penészedés problémáját úgy, hogy nem növeltük számottevően a fűtési számlánkat.

Vállaljuk

  • lakások, társasházak szellőztető rendszerének kivitelezését, ill. felújítását, karbantartását
  • energiahasznosító berendezésekkel történő integrálását,
  • szellőzési rendszerek beszabályozását,

Amennyiben felkeltette érdeklődését a fent leírt lehetőség, kérem, keressen minket a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeink valamelyikén.